2010. február 28., vasárnap

ANNAIDA A PIM-BEN

Tényfékező. Az anagrammatikus cím az Irodalmi Múzeum képes-zenés, prózás-verses sorozatát rejti. A Liget folyóirat szerzői a Hórusz Archívum fényképei nyomán különféle műfajú írásokat készítettek összepárosítva a dokumentumokat a fantáziával, a kitalált sorsokat a világtörténelemmel. A csütörtökön 6-kor kezdődő esten Kállay Géza, Lugosi Lou, Lackfi János, Németh Bálint, Bikácsy Gergely és Handi Péter társaságában Orosz Anna Ida is felolvassa novellettjét. Aki elmulasztaná, menjen el 18-án, akkor is elhangzik majd egy Annaida-írás. További részletek a Liget és a PIM honlapján. (Az esemény akkorra majdhogynem familiárissá válik, hiszen a szomszédban, a Háló Egyesület Kolta Galériájában már nyitva lesz a szerző szüleinek könyvillusztrációkból összerakott kiállítás is.)

2010. február 24., szerda

JOHANNES DE EYCK FUIT HIC

(Jan van Eyck festményének feliratára)

Jobbra a hölgy – ahogy Éva meg Ádám óta a festők
Oly sok esetben ábrázoltak párosan embert
Híressé vált képeiken – és balra az úr áll:
Arnolfíni lovag. Ó, hinni se merjük a nagy hírt;
Nézzük a stóla mögött pupoló hasikára tapasztott
Nyúlánk csöpp kezet itt, és újra a büszke olaszt ott:
Ez bizony édes urunk derekas tett volt, gratulálunk!
S szép biz a kép is, ahogy föstötte a brüggei piktor.
Dísz ugyan és cicomák módjával épp, hogy adatnak,
Ennyire élő arcok azonban…. Büszke lehet rá.
Elkel a méltó szignó: gót betük és kecses ívek
Ypszilon és ká hosszú szárain és karimáján
Cirkalmas vonalú kapitális Jének. Azok csak
Kik tudományt, de kivált a deákot bírni erősek
Fogják érteni úgyis, azok meg kiknek a kérges
Ujjai közt inkább kapa járt, mint toll vagy a plajbász,
Intő példa gyanánt bámuljanak ott a középső
Tükröcskére, amelyben föltünik éppen a festőnk,
Hetyke kalapban lép ki az ajtón, s visszatekintvén
Indul. Az új pár sorsa a mozdúlatlan öröklét,
Csak hölgyünk mosolyába keverve dereng pici bánat.

*

Giovanni Arnolfini luccai kereskedő és Giovanna Cenami esküvői képe Londonban, a National Galleryben van. A pár mögött, a kép központjában függő domború tükör fölött, az évszám – 1434 – mellett egy felirat olvasható: „Johannes de Eyck fuit hic.” Vagyis "Johannes de Eyck volt itt. A rejtélyes szöveg az alatta elhelyezett tükörrel együtt értelmezve, mintegy a képrejtvény elemeit összeolvasva így hangozna: Johannes de Eyck volt itt a tükör. Ez pedig nemcsak a fiatalabb van Eyck hitvallása, hanem általában a művészet – s a művész szerepének legszabatosabb megfogalmazása is, amely jó másfél évszázaddal előzi meg a hamleti formulát: "... föladata, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek."  A feliratot megidéző akrosztichonos vers hexametereivel annak a költeménynek a formáját akartam megidézni, amely állítólag Jan van Eyck bruggei sírkövére volt írva. A vers, a sírkő, sőt fölötte a templom (Szent Donát katedrális) is megsemmisült 1799-ben a francia forradalom során.

2010. február 22., hétfő

SZABADKÉZ

Volt egyszer egy „vadkelet”, ahol a filmplakátokat a grafikusokra bízták, nem mondták meg nekik, mit rajzoljanak és nem kérték számon rajtuk a sztárportrékat. Aztán jött a nyugati trend és egyformák lettek a falragaszok mindenütt. Most az új, Oscarra jelölt Tarantino film (Inglourious Basterds) kapcsán egy Los Angeles-i galéria megkért tizenhárom művészt, hogy készítse el a saját plakátját a filmhez, és vadkeletiesen „szabadkezet” adtak nekik. A szabad kéz nem csak jelképes értelmű, a computer-világban jó végre „szabadkézzel” rajzolt képeket nézegetni. A kispéldányszámú, szignált nyomatokból jó üzletet remél a galéria, a filmnek meg ingyen reklám, tessék, még én is írok róla, sőt ideírom a linket is, amit Kemény Gyuri kapott valakitől és tovább passzolt. Ja, ezzel kellett volna kezdenem, annak az egykori vadkeleti filmplakátos korszaknak épp Kemény György volt a királya. Ide is másolom két szabadkézi poszterét Kulinyi Pista könyvéből, az amerikai szájtra meg kattintson, aki akar.
Az előző bejegyzésben, a meghívók közt illett volna írni a MPT kiállításáról (március 10-én 6-kor nyílik Pesthidegkúton, a Klebelsberg Kultúrkúriában), de ide is passzol, mert úgy hírlik, Gyuri nyitja majd meg.

2010. február 20., szombat

MEGHÍVÓK ÚJABB KIÁLLÍTÁSOKRA

(csak a nagyon kreatív látogatóknak)
…először egy régire: még nyitva van a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban (Fő utca 6.) a plakátkiállításom, sőt mindenféle rendezvények társulnak hozzá. 27-én, szombaton például Rosta Helga rendez tárlatvezetéses „családi délutánt” Plakát-talány címmel. Március 3-án, szerdán délután 5-kor pedig a rajzfilmjeimből vetítenek egy órás válogatást, miközben megkísérlem megmagyarázni azokat. A tárlat egyébként március 7-ig lesz nyitva, elég furcsa időpontokban, amit nem könnyű kitalálni, úgy hogy jobb telefonálgatni, vagy a honlapot böngészni. (Volt már, aki hoppon maradt: drága KSZE, kedves SZT, bocs!)

Somorjai Kiss Tibor megkért, hogy a Képzőművészeti Egyetemen a Grafika tanszéken is csináljak egy kiállítást, már fönt is van az anyag a folyosón (a folyosót elegánsabban úgy hívják, hogy Kondor Béla Galéria): rézkarcok, plakátok. Mivel állítólag az egyetemi előadások nyilvánosak, ezért „elvileg” bárki besétálhat az épületbe, hogy megnézze. Az „elvileg” szó azért van macskakörmözve, mert nekem se mindig sikerül átudvarolnom magam a kőszívű portáson, meg a komplikált beléptetőrendszeren. Egyébként a kiállításhoz kapcsolódva az egyetem vetítőjében március 18-án, csütörtökön délelőtt tízkor tartok egy előadást is, - addig még kitalálom, hogy pontosan miről. Talán a bejutás nehézségeinek kreatív leküzdéséről.

Jövő vasárnap (február 20-án) nyílik egy kiállításom a Bálint Házban is, Somogyi Zsófi lesz a kurátor és Csizmadia Alexa nyitja majd meg. Na, oda se könnyű bejutni. Még mágneskapu is van. Már a munkák bevitele sem volt éppen egyszerű. Parallel Valóságok - ez a kiállítás címe. A nyitva tartás a programoktól függ, szóval érdemes tájékozódni a Ház honlapján, mielőtt valaki nekiindulna. Ha pedig nem mer nekivágni, legalább olvassa el Alexa megnyitóját ide kattintva.

Március 6-án, pénteken este hatkor Keresztes Dórával közös tárlatunk nyílik a Kolta Galériában. Zömmel könyvillusztrációkat állítunk ki. (Dórától Weöres és Nagy Gazsi illusztrációk, tőlem pedig Pilinszky és Sebastian Brandt rajzok) Itt remélem, hogy csak a helyszín megtalálása okozhat gondot: Ferenciek tere 7-8. III. lépcsőház, II. emelet, balra srégen. Ha valaki véletlenül megtalálja, izgalmas beszélgetésbe csöppenhet, amit Antallpista (a Pityke Rádióból) koordinál. A Kolta Galéria egyébként Kolta Magdiról (1958-2005) kapta a nevét, aki remek könyvet írt az anamorfózisokról és más hasonló fontatlan, ám érdekes dolgokról: Képmutogatók, avagy a fotográfiai látás kultúrtörténete, szóval nagyszerű ember volt).

2010. február 16., kedd

NYOLC SORBAN


1. ELFOGADOTT KIRÁLYCSEL,*
2. BÁRKI LÉGY, A SÖTÉT NYER,
3. EZ A HALÁL PARTIJA,**
4. ELLENFÉL A MASINA,***
5. EMLÉKEZZ A TÖRÖKRE****
6. ODAÁTRÓL ÖRÖKRE.
(7. KEVESEBB, MINT EGY OLDAL*****
8. SZEDVE BODONI BOLDDAL.******)

*A királycsel akkor válik elfogadottá (gambit du roi accepté), ha az f4 mezőn felkínált gyalogot a sötét leüti (2.f4 exf4). A játék kevésbé bátor változata az „elhárított királycsel” (gambit du roi refusé): pl.: 2.f4 d5…
**A klasszikus metafora szerint az élet egy sakkparti. (pl: Bergman Hetedik pecsét című filmjében Antonius Block a Halállal sakkozik, s a játszma tétje a kereszteslovag élete.)
***Utalás Kempelen Farkas sakkautomatájára: a szabadkőműves polihisztor 1769-ben állítólag Mária Terézia "szórakoztatására" eszelte ki a sakkozó gépet; működésének titka máig ismeretlen. Az automata előszeretettel választotta a „királycsel” nevű megnyitást, amelyet Johann Baptist Allgaierre, a kor ismert sakkozója is gyakran használt, ezért sokan azt gondolták, hogy ő volt elbújtatva a masinában.
****Kempelen sakk automatájának látható része egy sakkasztal mellett pipázgató török basából állt, aki valami belső mechanika segítségével tologatta a tábla figuráit.
*****Az 1.e4 e5 2.f4 exf4 3.Hf3 g5, stb. kezdetű játszma leírása, illetve ez a vers a hozzá tartozó lábjegyzetekkel együtt is kevesebb, mint egy oldal.
******Giovanni Battista Bodoni olasz nyomdász és betűmetsző volt, ő alkotta meg a híres Bodoni betűtípust. (A „bold” a betű vastagított változata.) Kempelen kortársa volt, 270 éve született, éppen ma, február 16-án lenne a születésnapja!

2010. február 13., szombat

SENKI RAJZOLJA SEMMI

A sok görög istenszobor közt állt a Pantheonban egy üres talapzat is. A. T. – az ismeretlen isten nemlétező szobra. A láthatatlan istenek látható szobra mellett a posztamensre emelt Semmi. A Hiány megdicsőülése.
Agyafúrt rajzolónk, aki egy ideje a Küklopeiából kölcsönzött Útisz, vagyis Senkise névvel szignálja szemkiszúró képeit, Hiány című grafikai sorozatát annak a bizonyos A T-nek, vagyis Agnosztosz Theosznak a pártfogásába ajánlja. A lapokon az látszik, ami nincs, és egyáltalán nem látszik az, ami van. Fordított világ. Irtózván az ürességtől (horror vacui), igyekszik kitölteni a hiányokat, de menekülvén az adott világ valós dolgaitól is, emezeket kitörli íziben. A rafinált műértők, jól tudják, hogy nem csak a kimondott, vagy látható dolgok a fontosak, de amit elhallgat, vagy nem mutat meg az alkotó, azok is jelentősek, sőt leginkább azokra érdemes figyelni. Ha majd megállnak a képek előtt, úgy tegyék, hogy a láthatatlan nézők is odaférjenek: maradjon hely a halhatatlan fővédnök A. T. istennek is, ha eljönne; és esetleg J. A. kiképzett halandónak is a Semmi ágáról, az ő vigasztaló-gyógyító ráolvasásával együtt: „csak ami nincs, annak van bokra, / csak ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra”.
(Guy d O'Bonner: részlet a Semmi mértanából)

Az angol blogban más hiány-képek is vannak.

2010. február 2., kedd

PARÁDRIPOSZT

Sárgán csillogó fémpénz. Visszadobja az automata az Iparművészeti Múzeum mögött, (tulajdonképpen rendes tőle, mert a magyar érméket gondolkodás nélkül elnyeli anélkül, hogy kiadná a parkolójegyet; még jó, hogy épp felbukkan Kelle Anti, hogy megtanítson a mobiltelefonos parkolásra). Nem kell a magyar pénznyelőnek a brit coin a latin felirattal: FIDEI DEFENSOR. Majd ötszáz éve büszkén viseli a megtisztelő címet minden angol uralkodó, s máig odavésetik a nevük mellé az érmékre a két latin szót. A hit védelmezője. Az az apróság, hogy ez a hit már rég nem az a hit, úgy látszik, egyik királynak és királynőnek sem tűnt föl, miközben arcmásaik alácsörömpöltek a történelem nyerőautomatáin. A valamikor papnak készülő VIII. Henrik még a nagy egyházreform előtt, (amelynek legfőbb célja az volt, hogy legálisan vihesse ágyába Boleyn Annát) Luthernek támadt egy vitairatban – aligha mélységes meggyőződésből, inkább az akkori pápa, X. Leó kegyeit remélve. El is nyerte ezért a fent emlegetett „defensor fidei” öröklődő titulust, Luther durva és megvető válasza nem sokat késett, amivel nagyon fölingerelte az amúgy sem halvérű királyt. Henrik dúlt-fúlt, s ha már személyes bosszút nem állhatott, legalább megégettette a reformátor ... könyveit.
Assertio Septem Sacramentorum - A hét szentség védelméről, ez volt Henrik 1521-es ortodox dolgozatának címe, az utókor azonban úgy látszik nem nézte ki a nőfaló Henrikből a tudományos vallásfilozófiai értekezést, a történészek azt gyanították, hogy megfogalmazásában az akkoriban még barátként számon tartott (később különösebb lelkifurdalás nélkül lefejeztetett) Morus Tamás segítségét is igénybe vette a király. A Dinteville-ekről készülő könyvem (A követ és a fáraó) kapcsán különös dolgok kerülnek a kezembe: itt van például egy Preserved Smith nevű amerikai fickó Erasmus tanulmánya, amely szerint Morus barátja, Erasmus is részt vehetett az ominózus dolgozat megfogalmazásában, sőt valójában Erasmus írta az egészet, ráadásul – most jön a „farba” - a Luthernek tulajdonított válasznak is a Rotterdami volt a szerzője. Ha a meglepő föltételezéssel kapcsolatban nem is lehet minden kétséget kizárni, Erasmus köpönyegforgatásra, szerepcserére, játékos kettősségre hajlamos jelleme nagyon is elképzelhetővé tenné ezt az „oda-vissza” dolgozatot.
A különös históriát úgy látszik nem fogadta be az irodalomtörténet, hiszen Smith 1923-ban publikált tanulmánya nem ingatta meg az általános vélekedést, amely szerint mégis inkább Morus az „igazi” szerző; egy másik, hasonló story azonban már-már bizonyítottnak látszik. Lehet, hogy ezt az egész bejegyzést tulajdonképpen azért írom, hogy végre szólhassak az „Útisz-blogban” Útiszról, ő lesz ugyanis a folytatás főszereplője.
Edgar Allan Poe a New York-i Evening Mirrorban 1845 január 14-én egy vitriolos írással nekitámadt Henry Wadsworth Longfellow-nak, plágiummal vádolva meg a köztiszteletben álló költőt. Longfellow nem válaszolt a méltatlan vádakra, egy idő után azonban megjelent egy “defensor”, Outis (ejtsd Útisz) néven valaki védelmébe vette Longfellow-t és megcáfolta a plágiummal kapcsolatos vádaskodást. Nem tudta senki, ki lehetett a titokzatos jóakaró, akinek a neve csak fokozta a rejtélyt: Útisz ógörög nyelven azt jelenti, Senki. (Ugyanezt az álnevet használta Odüsszeusz is, amikor épp társait védelmezte s mellékesen szegény Küklopsz egyetlen szemét kidöfte.) A másfél százados irodalomtörténeti spekulációk végeredménye az előzmények után már talán nem is meglepő: a rejtélyes Outis-Útisz nem volt más, maga Edgar Allan Poe. A támadó és a védő ugyanaz a személy.
Nahát!