2015. március 24., kedd

GORCSEV IVÁN ÉS A BUDA HALÁLA



Március 27-én este 6-kor a Pesti Vigadó Sinkovits termében vetítik Varsányi Ferenc (magunk közt inkább Umbertó) „Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak" című rövidfilmjét. A vetítést pódiumbeszélgetés követi, amelyen részt vesz Mezey Katalin, Orosz István, Haris László és Thúróczy Gergely.

Szóval P. Howard, vagyis Rejtő Jenő. Napra pontosan tudom, mikor ismerkedtem meg vele: 1963. október 24. volt. Azért vagyok ennyire biztos benne, mert az volt a 12. születésnapom, amelyre meghívhattam néhány barátomat a kecskeméti Czollner téri iskola 6. A osztályából, és egyikük, Benedict Ádám ajándékba hozta nekem a Tizennégy karátos autót, amelyet már aznap este elkezdtem olvasni. Az előzményekhez tartozik, hogy akkorra már meglehetősen olvasott fiúcskának tudhattam magam, bár esetemben az olvasást nem egészen hagyományos értelemben kellett érteni. Apám, irodalomtörténészként akkoriban éppen a Jókai kritikai kiadásban dolgozott, előbb 56-os eredetű szilenciuma miatt feketén, később meg már legálisan. Kritikai kiadások úgy készülnek, legalábbis az a legizgalmasabb részük, hogy az ember apja és anyja ülnek egy asztal két oldalán és fölválta olvassák föl egymásnak a kéziratok és könyvek különféle szövegvariánsait, eltéréseket keresve azokban, ezenközben az ember és nagyanyja izgatottan hallgatja a felolvasást és egymás fülébe sugdosva kommentálja a cselekményt. A Felfordult világot, a Mire megvénülünket, az Eppur si muovét már oly sokszor meghallgattuk, hogy a könyökünkön jött ki. Ebbe a milliőbe érkezezett meg Rejtő Jenő, pontosabban P. Howard, mert ez a név volt a Tizennégy karátos cím fölé írva. Apám és anyám összenéztek és némi fanyalgást olvastam ki a nézésükből. Emlékszem, elhangzott a „ponyva” kifejezés is, amit egyáltalán nem tudtam összekapcsolni egy papírra nyomtatott tárggyal. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent a ponyva szó (őszintén szólva ma sincs). Tiltásról persze nem volt szó, sőt elzárkózást sem fogalmaztak meg, de az a finom idegenkedés, amit mégis kiéreztem a reakciójukból elegendő volt ahhoz, hogy a születésnapi vendégek távoztával azonnal rávessem magam a könyvre. Aztán persze faljam a többit is, a Piszkos Fredet, a Vesztegzárt, a Három testőrt. A Rejtő könyveket aztán megbeszéltük Ádámmal, aki igazi szakértője volt minden tudománynak, amit a hivatalos iskolai kánon megpróbált kirekeszteni. (Ideírok néhány hívószót, hogy ha majd egyszer írok róla, eszembe jussanak: transzcendentális vaddisznó, kapszula, Elba sziget partján faszállító hajó…. – őt sajnos már nem kérdezhetem meg.) Évtizedekkel később, akkor jutott eszembe apám játékosan fanyalgó arckifejezése, amikor egyik unokája, Imola olvasmányai felől érdeklődött. A Harry Pottert olvasom - felelte a gyanútlan kislány. Miért nem a Buda halálát olvassa - kerekedett el a nagypapa szeme. Híres családi szállóige lett a kérdés: „Te miért nem a Buda halálát olvasod?”        

Nincsenek megjegyzések: